Webáruházunkban cookie-kat (sütiket) használunk a még jobb felhasználói élmény érdekében. Adatvédelmi nyilatkozatunkban elolvashatod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről. Köszönjük!
Termékek Menü

Szoptatás nyilvános helyen, diszkréten

szoptatás művészi fotóA szoptatás nyilvános helyen megosztó dolog. Vannak ellenzői, és harcos támogatói is. Nemrégiben hatalmas port kavart annak a kismamának az esete, akit a Nyugati téri McDonalds-ból azért küldtek ki, mert megszoptatta gyermekét. 

Míg egy kisbabát cumisüvegből bárhol megetethetsz, a nyilvános szoptatáshoz kell egy fajta bevállalósság. Pedig egy kisbabának ennie kell, és a leggyakrabban nem mi döntjük el, mikor és hol jön rá az éhség. 

A nyilvános szoptatással szemben a leggyakoribb ellenérv az, hogy gusztustalan. Ezzel anyaként elég nehéz azonosulni, hiszen a szoptatás egy teljesen természetes dolog. Ma, amikor dübörög a street food láz, és boldog boldogtalan eszik az utcán menet közben is, sőt, a tömegközlekedési eszközökön is, kissé álságosnak tűnik a kisbaba evését gusztustalannak nevezni.

szoptatás nyilvános helyen

Ezzel együtt a szoptatás nagyon belsőséges is, hiszen ilyenkor egy nagyon mély kapcsolat alakul ki a baba és a mama között. Mint ahogyan szeretkezni sem szeretkezünk mások előtt, úgy szoptatni sem szeretnénk feltétlenül mindenki szeme láttára.

Még nehezebbé teszi a dolgot, hogy gyakran a nyilvános szoptatás, még ha igyekszünk is nagyon diszkréten megoldani, sokak számára nagyon érdekes, izgalmas dolog. Talán pont azért is van ez így, mert Magyarországon még kevéssé elfogadott a nyilvános szoptatás, így aki ilyet lát, gyakran megfeledkezik magáról. Vagy egyszerűen csak úgy gondolja, itt a remek alkalom egy kis kukkolásra.

Sajnos viszonylag kevés az olyan bababarát hely, ahol megfelelő színvonalú baba-mama szoba áll rendelkezésre. Budapesten még viszonylag könnyű helyzetben vannak a kismamák, hiszen a legtöbb bevásárló központban van pelenkázó, és gyakran még egy fotelt is elhelyeznek itt, ahol le lehet ülni szoptatni. Ezzel szemben vidéken, főleg egy kisebb településen szinte lehetetlen ilyen helyet találni.

Ezért a kismamák nagyon kreatívan próbálják megoldani a szoptatást nyilvános helyen. A legegyszerűbb megoldás egy textil pelenka, vagy egy nagyobb kendő, amivel betakarózhatunk a szoptatás idejére. Amíg pici a baba, és keveset izeg-mozog, ez jó megoldás. Később azonban a baba könnyen lerángathatja a kendőt, és ezzel kényelmetlen helyzetbe hozhat minket. 

Erre a problémára megoldás a babyberry szoptatós kendő, amely a baberry kollekció első darabja volt. Nem véletlenül, hiszen a tervező maga is édesanya, aki gyakran szembesült a nyilvános szoptatás problémájával. Olvasd el, hogyan készült el a babyberry szoptatós kendő prototípusa!

babyberry szoptatós kendő

A szoptatós kendő egy teljes értékű ruhadarab. Így nem is kell magaddal vinned, egyszerűen vedd ezt fel blúzként, amikor elindulsz otthonról. Bő szabásának köszönhetően már a várandósság is alatt is használhatod kismama felsőként. 

Az éjkék szoptatós kendő jól kombinálható bármilyen ruhadarabbal, hiszen a stylistok szerint a sötétkék az új fekete. De választhatsz trendi csíkosat, rózsaszínt, világoskéket, szürkét, homokszínűt, vagy egy vidám málna színűt is.

A babyberry szoptatós kendő teljes diszkréciót biztosít, mert tökéletesen takar elöl-hátul és fazonjának köszönhetően még egy izgő-mozgó nagyobbacska baba sem tudja lerántani – többé nem kell aggódnod, hogy ki mit lát meg, nyugodtan kényelembe helyezheted magad egy kávézóban vagy egy parkban, és elég magatokra figyelned. Sőt, a babát is megvédi a külső ingerektől, így jobban oda tud figyelni az evésre.

Az eredeti babyberry szoptatós kendőkön - vigyázat, másolják! - 8 patent van. A felső patentokkal állíthatod a nyakkivágás méretét, így ha akarod, fel tudod venni a szemkontaktust a babáddal. A kétoldalt lévő patentokkal pedig szabályozhatod a szoptatós felső zártságát. A nagyobb gyerekek számára több helyet biztosíthatsz így, akár a lábacskájukat is kidughatják. Nagy melegben pedig akár az összes oldalsó patentot is kigombolhatod a jobb szellőzés érdekében.

Nézd meg, hányféleképpen használhatod a babyberry szoptatós kendőt!

 

 

Nézd meg, mit mondanak a szoptatós kendőről azok, akik már használják!

Tartalomhoz tartozó címkék: blog
Kövess minket a facebookon!
Ajándékutalvány
Babaszoba hírek
Ha valami igazán különleges és stílusos karácsonyi ajándékkal szeretnétek meglepni babás vagy kisgyerekes ismerősötöket, akkor jó helyen jártok: megmutatjuk most Nektek, hogy mik a kismamák és mamik abszolút kedvencei nálunk – ezek közül bármit is választotok, biztosan nagy sikeretek lesz!
Évente egyetlen egyszer, kizárólag a Black Friday alkalmából tudsz 15% kedvezménnyel vásárolni a babyberry webáruház teljes választékából – ezt a lehetőséget semmiképpen se hagyjad ki!
Egy új, nagyon izgalmas játékot indítottunk, aminek végén egy 15.000 Ft értékű babyberry utalványt sorsolunk ki! 7 nap alatt 7 olyan hazai tervezővel ismerkedhettek meg, akiknek a munkái megtalálhatóak a babyberry webáruházban is.