Munka és költözés – biztos nem unatkoztál ezen a nyáron! A sok teendő mellett a kikapcsolódásra is maradt időd? Hogy telt a nyár, hogyan tudtad összeegyeztetni ezt a sok feladatot?
Dóri: Hát, nem volt egyszerű, talán a munka része volt a legkönnyebb. Léna születése óta sok mindent leadtam, csak a számomra fontos munkákat tartottam meg, mint a személyi stílustanácsadás és Takács Nóri barátnőm street fashion fotózásának stylingolását. A nyár ettől függetlenül is mozgalmas volt. Még költözés előtt elmentünk nyaralni, hiszen az utazás nagyon fontos számunkra: ott tudunk igazán kikapcsolni, feltöltődni és újult erővel hazajönni. Július végén költöztünk, amiben nagyon nagy segítségünkre voltak a nagyszülők, ha ők nincsenek, minden bizonnyal megszenvedtük volna Lénával a pakolászást. A nagymamák vigyáztak Lénára, édesapám pedig segített összerakni a bútorokat. A munkamegosztás remekül működött, szerencsére még arra is jutott idő, hogy kicsit kettesben is elmenjünk pár napra a párommal. Nagyon stresszes időszak volt ez, még egyszer nem biztos, hogy hozzá fognánk.
Költözéskor legtöbbször nem maga a munkafolyamat a nehéz, hanem az érzelmi kötelék elengedése. A Te szemeidbe is könnyeket csalt a búcsú a régi otthonotoktól? Mik azok az emlékek, amikre a legszívesebben emlékszel vissza az előző lakásotokkal kapcsolatban?
D: Természetesen megviselt, pedig nagyon vágytam már rá, hogy magunk mögött hagyjuk a 1,5 szobát. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ennyire fog majd hiányozni. Oda született Léna, ez volt az első közös otthonunk, ez a 2 dolog alapvetően is rengeteg érzelmet kivált belőlünk. Nem mondom, hogy nem pityeregtem, amikor pakoltunk. Szerencsére könnyebb helyzetben vagyunk, mert nem adtuk el a lakást. Megtartottuk befektetésnek, na meg szerintem egyikünk sem tudna tőle elszakadni. Talán pont az érzelmi hátterének köszönhetően az első perctől fogva egyértelmű volt számunkra, hogy csak ismerősnek adjuk ki, akiről tudjuk, hogy ugyanúgy fog rá vigyázni, ahogy mi tettük. Nem tudok elszakadni azoktól a dolgoktól, amiket Lénához kötök: a baba dolgait is barátnőknek adtam kölcsön, mert tudom, egyszer visszakerül hozzánk, de így vagyok az akkori telefonommal is, képtelen voltam eladni, mert azzal készültek az első fotók a kisasszonyról. És hát ugyanez a helyzet a lakással is: az első lépések, nevetések, mosolyok, kiabálások itt történtek.
Tudjuk, hogy nemcsak az öltözködés terén, hanem a lakberendezéshez is remek stílusérzékkel áldott meg a sors. Mennyiben segített a szakmád – az, hogy stylistként dolgozol – az új otthonotok megtervezésében, megálmodásában?
D: Őszintén szólva, rettegtem tőle! Teljesen más egy outtet összeállítani, mint egy lakás berendezését. Ha a modellen nem tetszik valami, levesszük és cserélünk, de a fal színével vagy a konyhabútor stílusával már nem ez a helyzet. Látatlanban megmondani, hogy mi fog jól kinézni a házban, nagyon nehéz volt és magas a rizikó faktor is, mert itt nincs lehetőség cserére. Sokat törtem az agyam rajta, rengeteg Pinterest inspirációt gyűjtöttem, végül tudatlanul ugyan, de egyik fotóra sem hasonlít a belső stílus. Alapvetően jó, hogy van egy szépérzékem, és látva a végeredményt, elégedett is vagyok, de tele voltam kétségekkel, folyton megerősítésre vágytam, így minden ismerősömet folyamatosan zaklattam. Tudtam, hogy világos belsőt szeretnék, így az alap tónus a fehér és szürke lett. Nagyon szeretem a zöldet, főleg a menta árnyalatát, így a kiegészítőkből ilyeneket szereztem be. Ha az alapszíneink nem kontrasztosak, akkor nagyon könnyű 2-3 évente egy kis újat varázsolni a házba, mert elég csak 1-2 kiegészítőt kicserélni.
Léna új szobáját milyen szempontok alapján álmodtad meg? A kis tulajdonos hamar megszokta az új birodalmát, melyik az ő kedvenc részlete? És a Te szívedhez mi áll a legközelebb?
D: Léna szobája a kedvenc helyiségem a lakásban. Fontos volt, hogy igazi lányos szobát kapjon, de már ne babásat. A szekrényeket is úgy választottam, hogy megfeleljenek jó pár évre. A fal tapétája is inkább nagylányos már, szeretem a pasztell árnyalatait, szeretem, hogy nem markáns az ábrázolása a mintáknak. Nem hazudok, ha azt mondom, hogy a tapéta a szoba legszebb része. Nagyon tetszenek a skandináv stílusok, a letisztult már-már homogén gyerekszobák, de úgy hozta a sors, hogy pár hónappal a költözés előtt arról beszélgettem egy gyerekorvossal, hogy milyen lesz a szoba. Ő mindenképpen azt ajánlotta, hogy engedjem el ezt a színtelen világot, hiszen a gyerekeknek színek, árnyalatok, kontrasztok kellenek újszülött koruktól fogva. Így a szoba igazán él, vidám színekkel és még vidámabb tulajdonosával. Léna nehezen szokta meg, igazán akkor vált kedvencévé, mikor lecseréltük a babaágyát már nagylányosabb házikóággyá. Azóta imád ott lenni! Én pedig imádok vele ott játszani, aludni és bohóckodni.
Léna igazi nagylánnyá cseperedett és eljött az idő, hogy elkezdje a bölcsit. Hogyan teltek az első napok nélküle? Mit gondolsz, Ő vagy Te bírkóztál meg nehezebben az új helyzettel?
D: Azt hiszem, nyugodtan kijelenthetem, hogy nekem sokkal nehezebb volt. Az elején 2 napig csak itthon sírtam és nem találtam a helyem, pedig ő nagyon jól érezte magát közben. Jól elterveztem az első héten, hogy majd kitakarítom a házat, minden munkát elvégzek és ebből természetesen semmi sem lett. Egész nap csak arra vártam, hogy mehessek érte. Első nap volt egy kis elkeseredés Léna részéről, de azóta minden szuperül alakul. Reggelente szívesen megy, szívesen marad ott is, bár azt mindig kéri, hogy én is maradjak, de ez természetes. Úgy érzem, megérett arra, hogy már nélkülem is feltalálja magát a hétköznapokban.
Kövessétek Dórit is a saját oldalain, ahol rengeteg tippel, izgalmas sztorikkal és gyönyörű képekkel vár Titeket!
Instagram: @dorothyinstyle
Facebook: Dorothy Style
